Ezen a weboldalon az üzemeltetõ süti fájlokat (cookie) használ, az Adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint.
Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához.
Kategóriák

Rólunk

A Boros és Fiai Kft. 1997 decemberében alakult, családi vállalkozásként.

Fő tevékenységi körünk az első 2 évben a hűtéstechnika villamos kivitelezése volt, ezen belül is elsősorban vezérlő és szabályozó szekrények gyártása jellemezte ezen időszakot. Az ezt követő években a hűtéstechnika mellett a technológiai vezérlő és áramelosztó berendezések készítésével és villamos kivitelezéssel bővítettük vállalkozásunkat, illetve a lakossági szférában is elkezdtünk tevékenykedni. Vállalkozásunk létszámát 4 fővel növeltük, majd a folyamatosan változó igények mellett az ipari gyártócsarnokok villamos kivitelezésével és a speciális (robbanásveszélyes és porfestő) villamos technológiákkal bővültünk, igazodva a megrendelői igényekhez, ekkor már nyolc fővel.

2005-ben Jászberény ipari területén vásároltunk három egymás melletti telket azzal a céllal, hogy a későbbiekben célszerű lenne majd itt egy telephelyet létrehozni.

A tervezgetést hamarosan megvalósítás követte, hiszen 2005-ben elkészült az építési terve egy üzletnek, irodának és raktárnak. Ezzel a három szomszédos telek közül az elsőt – melynek alapterülete 900 nm volt – beépítettük, melyben helyet kapott egy 50 nm-es üzlet, 40 nm-es iroda, 90 nm-es műhely kiszolgálóhelyiségekkel és raktárakkal, összesen 270 nm-en.



A cég növekedésével párhuzamosan merült fel az igény a további terjeszkedésre, így a telephely bővítését 2009-ben folytattuk, amikor elkészült a második 900 nm-es telekre egy 250 nm-es raktár építési terve, melynek megvalósítása 2010-ben történt. A korábbi raktárakat kinőve, ettől kezdve már kényelmesen tudtuk tárolni mind a villamossági üzletünk készletét, mind az épületvillamossági szerelésekhez szükséges anyagokat, szerszámokat.

Üzletünkben a lakosságot és közületeket is kiszolgálunk, így lakossági és ipari termékeket is kínálunk vevőink részére, többféle minőségi- és árkategóriában. Bár a vevőink igényei éppen ezért igen széles skálán mozognak, igyekszünk maximálisan megfelelni elvárásaiknak és kiszolgálni őket úgy, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A kereskedelmi rész sikerén felbuzdulva létrehoztunk egy internetes webáruházat is, mely 2016. márciusa óta üzemel. Webshop: shop.borosesfiai.hu

Családi vállalkozásunkban ma már 34 fő dolgozik, a nagyobb kivitelezési munkákat társcégek, ill. alvállalkozók bevonásával valósítjuk meg.


Cégünk komplex szolgáltatást nyújt:

Partnereink számíthatnak ránk a tervezésben, a gyártás során, a kivitelezésben, a generál-kivitelezésben vagy akár a kereskedelemben is.

Új telephely

Cégünk növekedésének köszönhetően kinőttük a Jásztelki út 62. szám alatti telephelyünket, így 2021-ben telket vásároltunk (5383 m2) a Nagykátai út 16. szám alatt. 2023-ban átadásra is került az épületkomplexum: gyártóüzem, villamossági szakáruház, raktárak, irodák, tárgyaló, oktatóterem, kiszolgáló helyiségek. Telephelyünk nagyobb szakmai rendezvények, termékbemutatók, oktatások, vevőtalálkozók megrendezésére is alkalmas.

Megújult autó flotta

Cégünk lecserélte az autóflottáját, 9 új autó érkezett 2021-ben. A flottacserének köszönhetően ezentúl még magasabb színvonalon biztosítjuk tevékenységeink és szolgáltatásaink kivitelezését.

Az elmúlt években bizonyítottuk, hogy stabil gazdálkodású, folyamatosan fejlődő, a szakmában elismert cég vagyunk. Nevünket nem csak Jászberényben és a Jászságban ismerik, hanem az ország számos városában, de Európában, sőt a tengerentúlon is bizonyíthattuk már szakmai hozzáértésünket, tapasztalatunkat. Büszkén állíthatjuk, hogy a Boros és Fiai Kft. a jövőben is stabil szereplője lesz a piacnak.